Lénárt Csaba Személyi edző

“A változás lehetősége mindenkinek adott!”

Szakbarbárság – ahogy én látom

2018. július 30. 09:28 - Lénárt Csaba

A közelmúltban készítettem egy nagyobb lélegzetvételű posztot a szakbarbárság témakörében, mellyel kapcsolatban igen sok visszajelzést kaptam. Nagyon érdekes volt látni a reakcióitokat, elgondolkodtatott. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a téma megérdemel még egy bejegyzést, mely az előző, általánosabb témaboncolgatás helyett egy sokkal személyesebb hangvételű véleménynyilvánítás részemről a témával kapcsolatban.

szakb.jpg

Először is, alapvetően a posztjaimmal segíteni igyekszem, közelebb hozni Hozzátok olyan témákat, amik érdekelhetnek Titeket egészséges életmód és sport témakörében. A szakbarbárság témája is így vetődött fel bennem. Épp egy vendégemmel beszélgettem, aki arról mesélt, hogy mielőtt hozzám került, milyen csalódások érték más személyi edzőkkel kapcsolatban. Nem ő volt az első, akitől ezt hallottam, éppen ezért hosszú napokig engem sem hagyott nyugodni a téma. Végül így született az előző bejegyzésem, aminek célja elsősorban az volt, hogy segítsek megóvni Titeket attól, hogy nem megfelelően szakképzett edzőt válasszatok.

Nem tisztem és posztom mások felett pálcát törni, és az általánosítás sem az én asztalom, éppen ezért igyekeztem tényszerűen leírni, hogy az én emberi és szakmai tapasztalataim szerint mitől is jó személyi edző valaki, és mitől lesz valaki szakbarbár. Számomra mindig elsődleges szempont, hogy sérülések nélkül, minden vendégem egyéni ritmusának megfelelően, a gépek használatának részletes bemutatásával, az optimális időbeosztással, figyelembe véve a lelki tényezőket, úgy alakíthassak ki egy rendszert, amiben komfortosan érzi magát a vendégem, amitől fejlődik, ami boldoggá teszi. Szeretek úgy bánni azokkal, akik engem bíznak meg testük (és ezzel részben lelkük) fejlesztésével, hogy lelkesedésük ne törjön meg, hogy ne adják fel az álmaikat, hogy biztonságban érezhessék magukat mellettem.

Az edzéseket úgy állítom össze, hogy a vendégeim tervezhessenek, hogy lássák, hogy céljaik nem elérhetetlenek, de mindenhez idő kell. Minden új embernek elmondom, aki hozzám fordul, hogy legalább egy év szükséges a fenntartható változáshoz. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a test úgy átalakuljon, hogy a változás már tartóssá váljon. Nem 2-3 hónapos terveket készítek, melyekből aztán pillanatok alatt visszaeshet az eredeti állapotába, magába roskadva, hitevesztetten.  Lépésről-lépésre, türelmesen igyekszem a sportot megszerettetni a vendégeimmel, hogy az életük részévé váljon, mely folyamatában hozza a változást, a sikert, az örömöt!  

Immár 49 évesen, több, mint 25 év személyi edzői tapasztalattal a hátam mögött úgy gondolom, hogy egy jó személyi edző ízig-vérig sportember, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, aki hivatásának tekinti a szakmát, aki segíteni szeretne, aki társa akar lenni azoknak, akik hozzá fordulnak. Számomra a jó személyi edző megbízható, sosem okoz csalódást, nem ígér semmi olyat, amit nem tud majd betartani a nagyobb kereseti lehetőség, vagy éppen a szélesebb vendégkör kedvéért. A jó személyi edző sosem veszélyezteti semmivel a hozzá fordulókat, tudásának legjavát nyújtja minden edzés alatt, sosem rest tanulni, képezni magát.

A jó személyi edző sosem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit együtt képesek vagytok elérni!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lenartcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr9314149947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.