Lénárt Csaba Személyi edző

“A változás lehetősége mindenkinek adott!”

Én így töltődöm

2017. november 13. 13:25 - Lénárt Csaba

Szervezetünk testi-lelki egyensúlyához nagyban hozzájárul nemcsak a rendszeres mozgás, hanem a megfelelő mennyiségű pihenés is. Az alvás és pihenés mértéke függ a napi aktivitástól, a terhelés mértékétől és jellegétől, valamint a mozgás mennyiségétől, sőt, kortól és nemtől is. Fontos azonban, hogy mindenki megtalálja, számára mi jelent igazi töltődést a hétköznapokban.

Nekem így néz ki egy "lazítós" hétvége:

Egy fárasztó hét után, ami mentális-lelki és fizikai fáradságban is megmutatkozott, és amit még a lehűlés és az esőzés is nehezített nagyon nagy szükségét éreztem a gyors, de egyben hatásos megtisztulásnak, regenerálódásnak és egyben a töltődésnek. S hogy hogyan is vettem kézbe az ügyet? Először is hagytam a gondolataimat lecsendesülni olvasással, egy kád forró vízzel, alvással, minőségi ételekkel és egy kis kirándulással, mert a természetben töltött idő mindig megnyugtat és kikapcsol, és a friss levegő után az alvás is jobban megy!

A vasárnapba már pár óra munka is belefért, egyrészt mert a vendégeim igényeit is szem előtt tartom természetesen, másrészt mert így én is hamar visszarázódtam a következő hét munkarendjéhez! Ezután még egy kellemes  vacsora,  és egy kis idő a barátokkal, családdal igazi energiabombát jelent az újabb hét kihívásaihoz!

+36 20 / 971 – 4718

lenartcsaba1@gmail.com

https://www.facebook.com/lenart.csaba.7

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lenartcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr413262093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.